Hu/Forma
From Hattrick
A játékosok lehetnek jó formában és formán kívül is, és ez ellen nem sok mindent tudsz tenni, legfeljebb annyit, hogy egy rossz formában lévőt lecserélsz egy jó formában lévőre. A rossz formában lévőket esetleg érdemes a barátságos meccseken játszatni, mivel így nő a formajavulás esélye. A játékosnak van egy, az „aktuális formájára” utaló tulajdonsága (ami azt mutatja, hogy az adott időpontban milyen formában van), és van egy másik, ami azt mutatja, hogy a formája milyen irányba fejlődik – ez a „rejtett (általános) forma”. Az aktuális forma a meccsek során látható, a rejtett formát pedig program használja a játékos formájának kiszámítására.
Az edzések alkalmával minden játékos aktuális formája (azaz köznyelven a formája) változik, mégpedig a rejtett formája felé. Ez alól egyedül azok a játékosok jelentenek kivételt, akik pontosan a rejtett formának megfelelő formában vannak. Az aktuális forma nem igazodik azonnal a rejtett formához. Ehelyett hétről hétre annak irányába mozog – minél távolabb van tőle, annál nagyobb léptékben.
Miután az edzés során kialakult az aktuális forma, minden játékosnál előfordulhat, hogy megváltozik a rejtett formája. Minden játékosnál ugyanakkora az esély rá, hogy ez bekövetkezik, és nem lehet ellene mit tenni. Az egyetlen tényező, amely befolyással van rá, a véletlen (random). Tehát előfordulhat, hogy valakinek hétről hétre megváltozik a rejtett formája, másoké viszont hetekig állandó marad.
Amikor elérkezik az új rejtett forma generálásának időpontja, több tényező is befolyásolja a változás irányát. A legfontosabb az, hogy az adott játékos játszott-e a héten. Ha nem, a formája valószínűleg rosszabb lesz, mintha játszott volna. Ennek részben az az oka, hogy senkinek se legyen túl sok játékosa – mert ha mégis, akkor a csapat tele lesz elégedetlen, meccséhes, tartósan rossz formában lévő játékosokkal. Emellett, ha túl sokan ücsörögnek a kispadon, az anyagilag sem túlságosan kifizetődő. A rejtettforma-görbe kiszámításakor a program a következőket veszi figyelembe:
- hogy milyen keményen edz a csapat (edzésintenzitás),
- hogy mennyire jó az edző,
- hogy hány segédedző, illetve kapusedző áll a csapat alkalmazásában,
- hogy pályára lépett-e a játékos az elmúlt héten,
- véletlen tényező (random).
Figyelj arra, hogy a Hattrickben a „forma” nem a fizikai értelemben vett formát jelenti. Nem azt jelenti, hogy rendesen edzett-e a játékos vagy sem. Az inkább az erőnlétet befolyásolja. A forma inkább minden olyan egyéb tényező összessége, amely lehetővé teszi (vagy megakadályozza), hogy a játékos elérje maximális teljesítőképességét. Egy játékos lehet formán kívül az önbizalom hiányának következtében is, vagy azért, mert nem szerzett gólt az utóbbi időben. Az is lehet, hogy magánéleti gondjai vannak. Az okok között olyan fizikai tényezők is elképzelhetők (pl. egy megfázás), amelyek legyengítik ugyan a játékost, mégsem hozhatók összefüggésbe a sérülésekkel. Ugyanígy, a jó formában lévő játékosok életében pillanatnyilag minden éppen a legnagyobb rendben van.
Egy „pocsék” formában lévő „remek” játékos általában rosszabbul teljesít, mint egy „megfelelő” játékos „jó” formában.
Az edzésintenzitás ugyancsak befolyásolja a formát. Egy magasabb edzésintenzitással dolgozó csapat játékosai általában jobb formában vannak, mint egy alacsony intenzitással edző csapat játékosai. A játékosok formáját az is befolyásolja, hogy milyen különleges edzéstípust választasz.
Bonyolultnak tűnik? Gondolj arra, hogy az ellenfeleidnek is legalább ugyanennyire bonyolult! A győzelemhez valójában nem is tökéletesen összerakott csapatra van szükség. A fő feladatod az, hogy megtaláld a játékosaid számára legmegfelelőbb posztokat, és hogy a formájukra is figyelj. Rossz formában lévő játékosaidat cseréld jó formában lévőkre. Adj a jó formában lévő cseréidnek lehetőséget a bizonyításra. Ez az egyszerű rendszer tartósan jó szerepléshez vezethet.
Ne feledd: a formaváltozások kiszámíthatatlanok, és néha a legkevésbé sem az elvárásaid szerint alakulnak – ne panaszkodj miattuk!
A forma hatása a teljesítményre
Az alábbi táblázat a játékosok maximális teljesítőképességéhez képest várható teljesítményt mutatja (remek forma = 100%-os teljesítmény).
| Remek | 100% |
| Jó | 91% |
| Megfelelő | 81% |
| Középszerű | 72% |
| Gyenge | 63% |
| Csapnivaló | 53% |
| Pocsék | 44% |
| Katasztrofális | 35% |
