Hu/Játékszervezés

From Hattrick

Interwiki

· English · Magyar ·


A Játékszervezés a belső középpályások és a középre irányított szélsők legfontosabb képessége. Emellett a szélsők, a védekező csatárok és a támadó középhátvédek is használják. Rajtuk kívül egy kicsit még a támadó szélső védők is. (A jövőben a csatárokon kívül minden mezőnyjátékos számára fontos képesség lesz – a legnagyobb újdonság a védelemben játszott fontos szerepe.) A Játékszervezést gyakran az erőnléttel összefüggésben említik.

A Játékszervezésnek csak a középpálya-értékelésekben van jelentősége.

Szinte minden sikerre szomjazó csapatnak szüksége van jó középpályásokra, máskülönben a csapat nem birtokolja kellőképpen a labdát, és így kevesebb gólhelyzethez jut. Az egyetlen kivételt a kontrázó (ellentámadást játszó) csapatok jelentik – de néha még nekik is szükségük van némi birtoklásra, hogy az ellentámadásból kapott helyzeteiken felül normál helyzetekhez is jussanak.

A Játékszervezés csak a Játékszervezés edzés segítségével fejleszthető.