Hu/Bajnokok Ligája

From Hattrick
INTERWIKI

· English · Magyar ·

2005. május 28-án, a Hattrick 26. global (nemzetközi) szezonjának kezdetén Calvert, egy, az Egyesült Államokban működő csapat menedzsere úgy döntött, hogy egy 2004 októberében közzétett indítványozás alapján szimulált Bajnokok Ligája tornát rendez. 16, egyenként 8 csapatos csoport jött létre, és elkezdődött egy 14 hetes, a Hattrick-bajnokságokkal megegyező hosszúságú versenysorozat, amelyet egy 16 hetes, kieséses szakasz követett a csoportgyőztesek részvételével. A versenyben eredetileg a nemzeti kupák győztesei, illetve a legnagyobb országok nemzeti bajnokai vehettek részt, hogy meglegyen a 128 fős keret. Az indítványozás egyedülálló része a feljutásos és kieséses rendszer bevezetése volt. A csoportjukban 7-ként és 8-ként végző csapatok automatikusan kiestek a Bajnokok Ligájából. Az 5. és 6. helyezettek selejtezőt játszottak a bent maradásért. A csoportok 1–4. helyezettjei a bajnoki szereplésüktől függetlenül Bajnokok Ligája-résztvevők maradtak a következő szezonban. Az eredeti indítványban az szerepelt, hogy a BL-résztvevőket vegyék ki a nemzetikupa-küzdelmekből, hogy helyette a BL-ben szerepelhessenek. A feljutás érdekében szezononként minden ország nevezhet egy csapatot. A nevezett csapat vagy a nemzeti bajnok, vagy ha a bajnokcsapat már BL-résztvevő, akkor a kupagyőztes (vagy kupadöntős) indul helyette. Mivel a BL-meccsek kiváltják a kupameccseket a részvevők számára, ha a rendszert bevezetnék, a kupagyőztes nem lehetne aktuális résztvevő a BL-ben, így megoldódna az a probléma, ami a jelöltek nevezésénél adódik elő.

Mivel az aktuális mérkőzésmotor nem volt használható, a meccseket a HTRatings mérkőzésjósló eszköz segítségével szimulálták úgy, hogy az aktuális bajnoki mérkőzések értékeléseit betáplálták a számlálóba. Az eredményeket egy külön erről a versenyről szóló topikban tették közzé a global (nemzetközi) fórumon, a csoportállásról pedig a szimulált BL weblapján tájékozódhattak az érdeklődők. A weblap minden lejátszott BL-mérkőzés és -selejtező valamennyi adatáról közölt információt, amelyet csapatok, országok és szezonok alapján lehetett szűrni.

A BL fenntartásához szükséges hatalmas munka és intenzív részvétel, valamint a meccsek eldöntéséhez szükséges automatizmusok fájdalmas hiánya oda vezetett, hogy a szimulált Bajnokok Ligája a 3. évad 9. hetében megszűnt, mivel túlságosan sok időt emésztett fel a működtetése. Noha a mérkőzések szimulálása számos problémával járt, a rendszer számára kitalált működési forma életképesnek és fenntarthatónak bizonyult, és a szimuláció fejlesztése mellett ez volt tervezője egyértelmű célja.

A Bajnokok Ligája győztesei[edit]

  • 1. évad (Rouen, Franciaország): Mokouko FC (Norvégia) 1-0-ra legyőzte az S.L. Cabecinha (Portugália) csapatát. Az egyetlen gól szerzője a lengyel válogatott játékos, Ryszard Korojew volt. A meccs helyszínéül a Stade Bugg Superstar stadion, a francia bajnok FC Barentin otthona szolgált. A másik két elődöntős a Hallgale (Norvégia) és a Tombstone Titans (USA) volt. A további csoportgyőztesek listája a következő: Roots Crew (Indonézia), Burnt Out Koalas FC (Óceánia), Dziobaki (Lengyelország), Hobbits Play Football (Svájc), Heiskan JK (Finnország), Sparker (Óceánia), Inter Sthlm (Svédország), Shirayuri Sky (Japán), GDL (Mexikó), Beltxis (Venezuela), Arezzo Galasocaray (Olaszország) és Barrington Barons (Kanada).
  • 2. évad (Sharm el-Sheikh, Egyiptom): Xeq Matt (Brazília) hosszabbításban 2-1-re verte az I L.S.F. (Oroszország) csapatát. A döntő gólt egy szélső, Aizal Ladzim lőtte, ellentámadásból. A meccs helyszínéül a Cactus Arena, az egyiptomi kupagyőztes Cactus otthona szolgált. A másik két elődöntős a Beltxis (Venezuela) és a FK Mayertown (Lettország) volt. A további csoportgyőztesek listája a következő: Durham City FC (Anglia), FC Barentin (Franciaország), Mokouko FC (Norvégia), Red Star Belgrade (USA), Inter Sthlm (Svédország), Tsing Yi MTR Drivers (Kína), Arezzo Galasocaray (Olaszország), Mighty Murmels (Hollandia), Sion (Chile), Tamariz (Spanyolország), Hallgale (Norvégia) és Burnt Out Koalas FC (Óceánia).

A Bajnokok Ligája résztvevői[edit]

A Bajnokok Ligája eredeti résztvevői[edit]

  • Azok az eredeti résztvevők, akik sosem estek ki a BL-ből (42 csapat): Foxy (Egyiptom), Hobbits Play Football (Svájc), CaFFe (Indonézia), Lirex FC (Szerbia), Wuhou (Törökország), The Ngoumnipotents (Hongkong), Glasgow Athletic (Skócia), Barrington Barons (Kanada), Inter Sthlm (Svédország), Forza VC (Malajzia), Ikaroi (Görögország), Kopli JK (Észtország), Tombstone Titans (USA), Sion (Chile), 1.FC Maradona (Svájc), Shirayuri Sky (Japán), Ancestrales (Spanyolország), G's Goons (USA), Mokouko FC (Norvégia), Mighty Murmels (Hollandia), Tsing Yi MTR Drivers (Kína), Beltxis (Venezuela), America de Cali F.C. (Kolumbia), Strebersdorfer Soccer-Buam (Ausztria), FC Teerlunge (Németország), Besaid Aurochs FC (Kanada), Social Club (Lettország), Deportivo Paraguayo (Uruguay), Dziobaki (Lengyelország), Gdobisimislu (Szlovénia), Hallgale (Norvégia), DodoBird (Törökország), FC Barentin (Franciaország), Killagoola (Írország), Zollfrancks Drenge (Dánia), S.L. Cabecinha (Portugália), Arezzo Galasoceray (Olaszország), Ipoh United (Malajzia), Full Time (Finnország), Maritza 1921 (Bulgária), Cujo Internationale (Dánia), Burnt Out Koalas FC (Óceánia).
  • Azok az eredeti résztvevők, akik a 2. szezon után estek ki: C.A. La Cacatua (Uruguay), Kukeri (Lettország), Lions (Dél-Afrika), Sparker (Óceánia), Inges FC (Mexikó), Osmi Basein (Bulgária), Tupenugised (Észtország), Fuzarca F.C. (Brazília), Dinamo Budapest (Magyarország), Dalmacija u srcu (Horvátország), Araiot J-M (India), Crema (Peru), Oriole United (Svédország), Doy's United (Izrael), The Sheiks (Egyesült Arab Emírségek), Heiskan JK (Finnország), FC Pinzgau (Ausztria), FC Zakscharters (Belgium), F.C Haifa (Izrael), Norn-iron Rangers (Észak-Írország), La Plata F.C. (Argentína), Belgrade Bulldogs (Szerbia), FAR Meknès United (Marokkó), GDL (Mexikó), Hackers United (Anglia), Guisbo C.E.T.A. (Brazília), De Inheemse Struiktegels (Belgium), Tequila Lovers (Oroszország), CSKA Patras (Görögország), Cermonicule (Skócia), Liverpool Thaiföld (Thaiföld), FC Zlomeme Vazy (Szlovákia), Eibergse Boys (Hollandia).
  • Azok az eredeti résztvevők, akik az 1. szezon után estek ki: Pura Vida (Costa Rica), Magari Kartvelebi (Grúzia), Xerez C.D. (Spanyolország), Mojca (Szlovénia), Maxnet (Bosznia), Elephantopolis (Jamaica), CTEHA (Ukrajna), Gainesvillerockcity (Luxemburg), Wanafunzi (Kenya), Straikeris (Litvánia), Me Olvide (Paraguay), KFUPM (Szaúd-Arábia), Ac Milan Ciprus (Ciprus), 1 FC Brno (Csehország), Saigon Saints (Vietnam), FC Zahop (Fehéroroszország), Long and Strong (Jordánia), Valkyries (Izland), Arstan FC (Kirgizisztán), Nacional de Medellin (Kolumbia), Juodoji Gvardija (Litvánia), Saharan Gladiators (Tunézia), San Pablo F.C. (Panama), Unisport-Auto (Moldova), Titleist (Fülöp-szigetek), The Knights of Malta (Málta), Margarita Warszawa (Honduras), Mae Hen Wlad Fy Nhadau (Wales), Athletico Montebello (Salvador), Poli Unirea Iasi (Románia), FC 1972 (Feröer-szigetek), Beast from East (Macedónia), FC Mottola (Olaszország), El Barcelona S.C. (Ecuador), Mbeto XI (Nigéria), Real Madrid FC (Bolívia), Busan Power (Korea), Herron (Szingapúr), Prerov United (Csehország), Golden Dragon (Tajvan), EDUR (Chile), Normala FC (Bosznia), Saads Football Club (Pakisztán), FC Atletika (Albánia), Les Bourrinus (Franciaország), Jarabacoa (Dominikai Köztársaság), Sporting Club Rieumois (Andorra), Karpaty Krosno (Lengyelország), Atletico de Vrancea (Románia), Real Piroozi (Irán), Jardin Eléctrico (Guatemala).

Változások a 2. szezonban[edit]

  • Automatikus feljutók: Carratt's Crusaders (Észak-Írország), FK Mayertown (Lettország), Jakova FC (Albánia), Durham City FC (Anglia), Jamaica Tigers (Jamaica), Vanjito Headbangers (Horvátország), Kuemmi (Korea), FC Punkrock (Németország), I L.S.F. (Oroszország), Pawn Utd (Portugália), FC Knoldesparkerne (Dánia), Csabagyöngye (Magyarország), Forest Rovers (Svédország), TOSK (Bosznia), Fight Club (Hollandia), Karsiyakali (Törökország), DeadlY (Norvégia), Gratis Bier (Belgium), Butcher Boys (Finnország), Metsmüttajad (Észtország), Tehra (Irán), Wiedikon (Svájc), Tamariz (Spanyolország), Galj FC (Kolumbia), Tricolor de Corazón (Paraguay), Red Star Belgrade (USA), Peace Death (Ukrajna), Acáridos (Mexikó), Gut (Ausztria), The Dung Beetles (Görögország), Suttu Rovers (Nigéria), Cactus (Egyiptom).
  • Selejtezőn továbbjutottak: Les Mousquetaires (Franciaország), Taipei FC (Tajvan), Cowabunga Kickers (India), Liniers (Argentína), Xeq Matt (Brazília), Winning Eleven (Szingapúr), Trash United (Izland), FK Bizon Bratislava (Szlovákia), Spora (Luxemburg), Badang FC (Malajzia), North York FC (Kanada), Hassin Assassins (Dél-Afrika), San Benito F.C. (Peru), Hapoel Argentina (Izrael), Zatopek (Románia), Dostin (Szerbia), Espérance Sportive de Tunis (Tunézia), Bolsilludo (Uruguay), Kajet Eagles (Lengyelország).
  • A kiesett csapatok neve dőlt betűvel szerepel az előzőekben, közéjük tartoztak még: Guisbo C.E.T.A. (Brazília), La Plata F.C. (Argentína), Fuzarca F.C. (Brazília), Heiskan JK (Finnország), Oriole United (Svédország), C.A. La Cacatua (Uruguay), FC Pinzgau (Ausztria), F.C Haifa (Izrael), Dalmacija u srcu (Horvátország), CSKA Patras (Görögország), Doy's United (Izrael), GDL (Mexikó), FC Zlomeme Vasy (Szlovákia), Sparker (Óceánia), De Inheemse Struiktegels (Belgium), FC Zakscharters (Belgium), Inges FC (Mexikó), Liverpool Thailand (Thaiföld), Norn-iron Rangers (Észak-Írország), Kukeri (Lettország), Tupenugised (Észtország), FAR Meknès United (Marokkó), Osmi Basein (Bulgária), Hackers United (Anglia), Lions (Dél-Afrika), Araiot J-M (India), The Sheiks (U.A. Emirates), Belgrade Bulldogs (Szerbia), Cermonicule (Skócia), Eibergse Boys (Hollandia).
  • Tulajdonos nélküli csapatok, akik legalább a 4. helyen végeztek, és kizárták őket a versenyből: Gut (Ausztria), Tequila Lovers (Oroszország).

Változások a 3. szezonban[edit]

  • Automatikus feljutók: FC Atletika (Albánia), Sispony F.C. (Andorra), Chevere (Chile), Pura Vida (Costa Rica), FC Vaina (Dominikai Köztársaság), El Barcelona S.C. (Ecuador), Inter Tbilisi (Grúzia), Unreal Aktobe (Kazahsztán), Mellieha F.C. (Málta), Milsbeek (Hollandia), Za Twigs (Nigéria), Philippine Nationals FC (Fülöp-szigetek), KFUPM (Szaúd-Arábia), AC Bagamoyo (Dél-Afrika), Caribbean Heroes (Trinidad), Clippers (Franciaország), U.D. Son Sardina (Spanyolország), El Imperio FC. (Venezuela), Ophiuchus (Törökország), Crazy Girls (Németország), Alien's (Lettország), Zastava (Horvátország), Traktorist (Ukrajna), KoKy Team (Argentína), CSKA_ (Bulgária), Tsing Yi Computer Studies FC (Kína), The Camel Masters (Szerbia), SC Brussels United (Belgium), IK Frisco (Svédország), Deportivo Rayo Vallecano (Kolumbia), Styrian Killer (Ausztria), Inter United (Írország).
  • Selejtezőn továbbjutottak: Saads Football Club (Pakisztán), Pipers (Skócia), CSG FC (Vietnam), Ballymena Utd (Észak-Írország), Magnificent Seven (Indonézia), Parrots (Izrael), ChAmPzz (Szingapúr), FC Tórshavn (Feröer-szigetek), Dinamo Nakhonping (Thaiföld), FC Slovan Zalesie (Szlovákia), Netopia (Hongkong), The Super Squirrel Squadron (India), Dunf United (Olaszország), Viking 2 (Norvégia), Z'Inq (Románia), Gimpelkings Utd (Anglia), Skou United (Dánia), Florianer FC (Svájc), FC Murikka (Finnország), Maxnet (Bosznia), Malpertuis F.C. (Uruguay), Londrina Sabrewolves (Brazília).
  • A tulajdonos nélküli csapatokat helyettesítő indulók: Alderwood Chiefs (Kanada), KAE (Görögország).

A Bajnokok Ligájával kapcsolatos források[edit]

  • A Bajnokok Ligája 1. szezonjának eredményeiről a global (nemzetközi) fórumon, a 3211866.1-es hozzászólással kezdődő topikban olvashatsz.
  • A Bajnokok Ligája 2. szezonjának eredményeiről a global (nemzetközi) fórumon, a 3819873.1-es hozzászólással kezdődő topikban olvashatsz.
  • A Bajnokok Ligája 3. szezonjának eredményeiről a global (nemzetközi) fórumon, a 4676400.1-es hozzászólással kezdődő topikban olvashatsz.