Hu/Osztályozó

From Hattrick
INTERWIKI

· Česky · English · Français · Italiano · Magyar ·


Az osztályozókat a szezon 15. hetében, a bajnoki meccs időpontjában játsszák. Az osztályozó dönti el, hogy melyik csapat kerül országa egyik magasabb osztályába, és ki csúszik eggyel lejjebb.

Ki játszik osztályozót?[edit]

Az I–V. osztály minden 5. és 6. helyezettje játszik hazai csapatként az eggyel alacsonyabb osztálybeli trónkövetelő ellen (aki saját csoportjában első lett, de nem szerzett elég pontot, hogy automatikusan feljusson; az első helyezetteknek csak a fele jut fel egyenes ágon).

Mik az osztályozó előnyei?[edit]

Az osztályozó sok lehetőséget hordoz magában – annyira, hogy néhány csapat akkor is inkább az 5. helyet célozza meg, ha például a 4. is elérhető lenne számára. Az osztályozót játszó csapatoknak például teljes hetük lesz két meccsel, ami az edzés szempontjából fontos lehet. A jegybevétel is csábítást jelenthet; ennek kiegyensúlyozására a Hattrick-stáb úgy döntött, hogy az osztályozó bevételén egyenlő arányban osztozik a két fél, és nem is látogat ki a mérkőzésre annyi néző, mint amennyi egy rendes otthoni bajnokira szokott.

Ki játszik osztályozót, és ki jut fel egyenes ágon?[edit]

Az utolsó bajnokik után a szerver legenerálja a végleges feljutási táblázatot, ami nem más, mint az adott osztály első helyezettjeinek rangsorrendbe állítása.

A lista felénél meghúzzák a határvonalat: a vonal felettiek automatikusan feljutnak, a vonal alattiak osztályozóra kényszerülnek. Az adott osztályra vonatkozó, hetente frissülő feljutási táblázat az egész szezon alatt minden csoport főoldaláról elérhető.

Lásd még[edit]