Victory AC: Difference between revisions
| Line 24: | Line 24: | ||
A csapatot beszántották, a játékosok szétszéledtek. Voltak, akik még folytatták a karrierjüket, de már csak amatőr szinten. Többen utcára kerültek vagy öngyilkosok lettek. Családok oszlottak fel és életek mentek tönkre. | A csapatot beszántották, a játékosok szétszéledtek. Voltak, akik még folytatták a karrierjüket, de már csak amatőr szinten. Többen utcára kerültek vagy öngyilkosok lettek. Családok oszlottak fel és életek mentek tönkre. | ||
A menedzser a vádemelések után, gyors bírói ítéletet követően, 2013-ban a Közép Dunántúli Büntetés Végrehajtási Intézet egy nyolc ágyas szobájában kapott helyet az elkövetkezendő 7 évre. Amit azóta tudni lehet, hogy a börtönévek alatt megtisztult, átértékelte az életét és minden szabadidejét futball szakkönyvek olvasásával töltötte, hogy mikor szabadul új emberként vethesse bele magát a klub újjáépítésébe. | A menedzser a vádemelések után, gyors bírói ítéletet követően, 2013-ban a Közép Dunántúli Büntetés Végrehajtási Intézet egy nyolc ágyas szobájában kapott helyet az elkövetkezendő 7 évre. viszont a jó magaviselet miatt ez 5 évre redukálódott. Amit azóta tudni lehet, hogy a börtönévek alatt megtisztult, átértékelte az életét és minden szabadidejét futball szakkönyvek olvasásával töltötte, hogy mikor szabadul új emberként vethesse bele magát a klub újjáépítésébe. | ||
=== Victory AC (584562) (2019–) === | === Victory AC (584562) (2019–) === | ||
Revision as of 06:38, 16 July 2026
Victory AC egy magyarországi futballklub, melynek székhelye Budapest régióban található. A csapatot 2019-ben alapították újra Victory AC néven, miután az eredeti Victory FC korszak 2012-ben véget ért. A klub korábbi nevét a legenda szerint az akkori menedzser kártyán veszítette el a kispesti Arany Oroszlán Sörözőben. Az új érában a csapat már egy sokkal átgondoltabb koncepció alapján épül. A biztosabb jövő érdekében a klub ezúttal egy absztinens menedzser irányítása alatt működik.
A 2019-es újraalapítás óta kizárólag magyar nemzetiségű játékosok szerepelhetnek a klub színeiben. Ennek hivatalos oka, hogy a vezetőség és a szakmai stáb tagjai közül senki nem tud egy szót sem a magyaron kívül más nyelven. A klubot sokan dicsérik a hazai nevelésű játékosok és a klubhűség előmozdításáért.
A csapat fő riválisa a Kispest Arész Futball Club. A két klub szurkolótábora között fennálló gyűlölet okára és eredetére már egyik tábor sem emlékszik, de mára már ezt senki sem meri megkérdőjelezni vagy felülbírálni.
History
Victory FC 1644423 (2007–2012)
A klub hivatalos megalapítása 2007-ben történt, a 19. szezonban és a VII.158-as csoportban csatlakoztak be a bajnokságba. Ezt megelőzően már volt egy sikertelen próbálkozás 2006-ban, de a klub gyorsabban csődölt be, minthogy egy érdemi eredményt is felmutathatott volna. A menedzser és a vezetőség fiatalságát és tapasztalatlanságát kitartással kompenzálta és minden energiájukat a klub fejlesztésére fordították. A csapat a 19. szezonban meg is nyerte a bajnokságát, így egyenes ágon jutott fel a VI.831-es számú csoportba. Ehhez viszont még nem voltak elég erősek, így a 20. szezonban vissza is estek VII. osztályba. A menedzser karrierjében ez volt az első kudarcélmény, ami nehezen érintette és a beszámolók szerint ennek feldolgozása sem volt zökkenőmentes, annak ellenére, hogy a csapat a 21. szezonban ismét feljutott a VI.150-es csoportba. A csapat itt már megállta a helyét és 8 szezont töltött el a csoportban, mire sikerült azt megnyernie a 29. szezonban; az V. osztályba való feljutás viszont nem sikerült. A menedzser ezt a kudarcot már nem tudta feldolgozni és a csapat hanyatlásba kezdett. A gyarapodó sikerek nem tudtak a csapatmorálba beépülni és a kudarcok is belső feszültségeket okoztak. A Victory FC innentől megállíthatatlanul robogott a szakadék felé...
19. szezon |
21. szezon |
29. szezon |
Az összeomlás
A csapat három serleget tudhatott magáénak, viszont a 30. szezontól kezdve az elkeseredettség és a fejvesztett döntések lettek úrrá a klubbon. A menedzser és a vezetőség is csalódott volt, amiért a közel 10 szezonnyi erőfeszítés sem hozta meg azt a sikert, hogy a csapat V. osztályban játszhasson. A 27. szezon környékén kezdődtek a menedzser dühkezelési gondjai. Gyakran nyúlt alkoholhoz, és nyugtatók nélkül se a játékosokat, se a vezetőséget nem tudta elviselni. Toxikus magatartása a csapat többi tagjára is rátelepedett. Az öltözői hangulat egy börtöncellához hasonlított legjobban, az edzések pedig úgy teltek, mint egy katonai kiképzés.
A vezetőség a kezdetektől kezdve biztosított neki minden felhatalmazást és jogkört ahhoz, hogy a csapat életét irányítsa. Beleszólása volt a pénzügyekbe, igazolásokba, a csapat jogi dolgaiba, jóformán mindenbe. A menedzsert gyakran látták Kispest különböző kocsmáiban esténként. Egyre több helyről volt kitiltva szerte a kerületben, mert mikor megjelent, borítékolható volt, hogy aznap este verekedés lesz; valamint anyagi kár is keletkezik. 2012-ben csúszott rá a szerencsejátékra is. Mikor saját vagyonából ezt nem tudta fedezni, a klub tartalékaihoz kezdett nyúlni. A vezetőség bizalma töretlen volt felé, mert nem látták a háttérben zajló eseményeket, ezért fel sem merült bennük, hogy nagy a baj. A klub három trófeája is ennek esett áldozatul. Azóta sem bukkantak fel újra, hogy a klub visszavásárolja őket. Sokak szerint már be lettek olvasztva és nincs esély arra, hogy ismét a vitrinbe kerüljenek. Emellett a klub tökéjének nagy része a rulettasztalon végezte, a maradéka pedig szivarfüstös lebujok hátsó szobáinak pókerasztalain kötött ki. 2012 őszén esett meg az az eset, mikor a csapat vagyonából jóformán már semmi sem maradt, a menedzser egy szerencsésnek gondolt osztás alkalmával a csapat nevét tette fel tétként blackjack-en. A banknak 21 volt a kezében, a csapat menedzserének viszont ettől a ponttól kezdve semmi sem.
A csapatot beszántották, a játékosok szétszéledtek. Voltak, akik még folytatták a karrierjüket, de már csak amatőr szinten. Többen utcára kerültek vagy öngyilkosok lettek. Családok oszlottak fel és életek mentek tönkre. A menedzser a vádemelések után, gyors bírói ítéletet követően, 2013-ban a Közép Dunántúli Büntetés Végrehajtási Intézet egy nyolc ágyas szobájában kapott helyet az elkövetkezendő 7 évre. viszont a jó magaviselet miatt ez 5 évre redukálódott. Amit azóta tudni lehet, hogy a börtönévek alatt megtisztult, átértékelte az életét és minden szabadidejét futball szakkönyvek olvasásával töltötte, hogy mikor szabadul új emberként vethesse bele magát a klub újjáépítésébe.
Victory AC (584562) (2019–)
A vezetőség és a tulajdonosi kör, hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy 2019-ben új lehetőséget ad a korábbi menedzsernek, így hogy már káros szenvedélyektől mentes, és mentálisan egészséges. A csapat korábbi nevét nem tudta már visszaszerezni. A csapatot teljesen új alapokra és koncepcióra építve kezdődött meg a munka az 56. szezonban. Az új statégia szerint a csapat csak magyar játékosokkal üzemel. Ennek szerves része a saját akadémiáról kinevelt tehetségek. Pénzügyileg klub korábban soha nem látott stabilitásra tett szert ebből kifolyólag. A jövő pedig azóta is folyamatosan íródik.
Hall of Fame / Legendary Players
A Victory AC történetének meghatározó játékosai.
Records
A klub hivatalos és nem hivatalos rekordjai.