Hu/Átigazolások

From Hattrick
Jump to navigationJump to search


Eladás

Ahhoz, hogy eladhass egy játékost, az átadólistára kell helyezned az adatlapján a Sell.png ikonra klikkelve. Hogy ezt megtehesd, meg kell határoznod a kikiáltási árat (ami nulla is lehet). Ez a legkisebb összeg, amiért hajlandó vagy megválni tőle. Három napig lesz az átadólistán, mielőtt ahhoz a csapathoz kerülne, amely a legtöbbet ajánlotta érte. Több elmélet is létezik a kikiáltási árat illetően, egyesek úgy gondolják, hogy minden játékost nulláért kell kitenni, míg mások inkább a számukra minimálisan elfogadható ár mellett döntenek.

Ahhoz, hogy egy játékost eladhass, egy mérkőzésen pályára kell lépnie a csapatodban, és nem teheted többször átadólistára, mint ahány mérkőzést a csapatodban játszott. Ez a korlátozás azonban nem vonatkozik az általad húzott ifijátékosokra, illetve az alapcsapatod (a regisztráláskor kapott csapatod) játékosaira.

Vétel

A licitet legalább 200 eFt-tal vagy 2%-kal kell emelned, attól függően, melyik összeg a magasabb. A játékos ára és (az átigazoláskor levonásra kerülő) egy heti fizetése nem vihet 40 000 eFt-nál nagyobb adósságba.

Előfordulhat, hogy a határidő lejártakor a szerver épp nem elérhető. Ennek a kockázatát vállalod akkor, amikor az utolsó percig vársz a licited megtételével. Ha a szerver nem elérhető, csakis magadat okolhatod, amiért nem léptél korábban.

Ügyelj rá, hogy bár az aktuális forma nincs komoly hatással a piaci értékre, ez a tényező viszont nagyon is számít majd a következő néhány meccsen. Egy drága játékos nem feltétlenül fogja megmenteni a csapatodat a szorult helyzetben.

Díjak

A játékos piacra helyezése 200 eFt-odba kerül, amit nem kapsz vissza, ha nem kel el. Vásárláskor azonnal ki kell fizetni a játékos egy heti bérét.

Az alábbi díjakat kell megfizetni a vételárból:

  • Ügynöki díj, ami annál kevesebb, minél régebb óta van a csapatban a játékos, minimum 2% (16 hét).
  • Az előző tulajdonosnak fizetendő díj, mely annál több, minél több meccset játszott előző csapatában, maximum 4% (40 meccs).
  • A nevelőegyesületnek fizetett díj 2%.

Az aktuális ügynöki és előző tulajdonosi díjak mértéke: [1].

Tudnivalók

  • Egy licit 3 napig tart.
  • Ha a licit lejárta előtti 3 percben megemelik a tétet, a lejárati idő 3 perccel meghosszabbodik.
  • A játékos képességei mindenki számára láthatóak, amíg a piacon van.
  • Egyszerre legfeljebb 50 játékosod lehet.
  • Az eladott játékos pár perc késleltetéssel jelenik meg új csapatánál (utazik).
  • Ha a játékos mérkőzést játszik, miközben lejár a licit, még végig játssza a mérkőzést.
  • Tévesen átadólistára tett játékos nem vonható vissza, azonban lehet saját játékosra licitálni (az ügynöki díj saját játékos esetén is levonásra kerül).
  • Ha egy játékosodra licit érkezett, akkor azt az összeget azonnal felhasználhatod játékos vásárlásra, nem kell megvárni a licit végét.
  • Ifijátékosnál csak akkor számítasz előző tulajdonosnak, ha legalább egy alkalommal (minimum 1 percet) játszott a csapatodban.

Automatikus licit

Az automatikus licitálási rendszer (2012 végén lett bevezetve) a hagyományos licitáláshoz hasonlóan működik. Ha beállítasz egy maximális licitértéket, a rendszer automatikusan licitálni fog helyetted, amikor szükséges, mindig a lehetséges legkisebb értékkel (2%, minimum 200 eFt) emelve a licitet.

Egyszerre egy automatikus licit lehet beállítva.

További részletek a vezércikkben: 5441

Optimális időpont a kereskedésre

Az alábbiak csak tippek, nem szabályok:

  • A szezon 1-4. hetén a legmagasabbak az árak.
  • A szezon 11–14. hetén vannak az árak a legalacsonyabban.
  • Hétvégén lejáró licitekre kicsit nagyobb az érdeklődés, mint hétköznap.

A csapatszellem esése

Játékosvásárláskor vagy –eladáskor a csapatszellem eshet a játékos együttműködőkészsége függvényében. Ez lehet látható vagy nem látható, annak köszönhetően, hogy nem eshet egy teljes szintet, de ha ez történik, mindig kapsz róla üzenetet a "A Klub" oldalon.

Saját nevelésű ifijátékos eladása miatt nem eshet a csapatszellem, ha a felhozást követő 6 napon belül eladod.

Az alábbi tartalmak Hattrick felhasználók által végzett kutatáson és/vagy tapasztalatain alapulnak — ami azt jelenti, hogy azok valódiságát és pontosságát még nem erősítette meg semmilyen hivatalos közlemény, ezért nem feltétlenül fedik a játék valós működését. Kérlek ezt vedd figyelembe!



Csapatszellem esésének valószínűsége

Együttműködőkészség Vásárlás Eladás
Népszerű fickó 0% 27%
Szimpatikus fickó 0% 22%
Kedves fickó 30% 12%
Öntörvényű ember 47% 0%
Bajkeverő alak 69% 0%

Csapatszellem esésének mértéke

  • Bajkeveró 8,5%
  • Öntörvényű 6,5%
  • Kedves 5%

A játékospiacon elvárt viselkedés

Ha egy játékos irreálisan magas áron kelt el (ami nem feltétlenül jelent csalást: vannak, akik úgy hagyják abba a Hattrick-et, hogy a játékospiacon elszórják a pénzüket), akkor a játékmestereknek joguk van a többletet visszautalni a vevőnek (vagy egyéb szankciókat hozni).

Ha ugyanarról a gépről vagy hálózatról (azaz egy IP címről) többen is játszotok, ne vegyetek egymástól játékosokat, mert a játékmesterek számára ez úgy tűnhet, mintha egy játékosnak több csapata lenne, ami szigorúan tilos!

Eszközök

Lásd még

Referenciák